Facebookon elémkerült egy álláshirdetés. Azt mondja, hogy a felkínált a pozícióban pörgős emberek tudnak érvényesülni. Személyes tapasztalatom az, ha valaki állandóan pörög, akkor elszédül, s az elveszett fókusz helyén a világ egy ömlesztett pacaként jelenik meg.
A fókusz hiánya aztán kinyitja Pandóra szelencéjét, amiből őrjítő vágtával szabadul ki az elkeseredettség, a kiégés és a depresszió. Nyomukban sekélyes létezés marad örömteli élet helyett, ami hamis blodogságtudatban áramlik véletlenszerű irányokba, s amiben minden alakul, ahogyan alakul. Minőségi társaskapcsolatok helyett marad a kapcsolódás. Univerzális fogalom, ami felváltotta és elgépiesítette az emberi interakciót.
Hiszen rákapcsolódni valakire, majd lekapcsolódni róla könnyebb, mintsem szeretni, imádni, gyűlölni, utálni, vagy bármilyen érzést megélni ami mögött felelősséggel telt döntések bújnak meg. Nem jó valakivel? Tiltom facebookon, és lekapcsolódtam róla.
Azt érzem, hogy nyakunkra nőtt és elbúrjánzot a gyors élet, jó élet helyett. A kiégéséből, elkeseredettségből, depresszív társadalmi nyomásból fakadó hiányérzet pótlására, pedig azonnal kell gyógyír, amit a digitális viág ezüst tálcán kínál fel. Aztán megtörténik az elkerülhetetlen. Mint minden törzsi gondolkodásra képes csoport, úgy mi is bálványokat, totemeket emelünk magunknak, amikkel elválasztjuk az esendő profanitásunktól a másvilági szentségest.
A sodródó élet zúgó fergetegében, ahol semminek sincsen tétje, és mindig, minden mindegy, itt korhadó kapaszkodóként magukra öltik a dominancia, illetve az alávetettség palástját és elrejtik mögé jellemük hiányosságait és szilánkosra törött lelkük foszlányait.
A meghasonlás szakadt posztójába csavarjuk lelkünknek sebeit, ignorálva a tényt, hogy amúgy mi magunk vagyunk a sebeink. Mi okoztuk őket saját magunknak, majd a fájdalomtól való kéjes függés inkonzisztens mámorában egyé váltunk velük.
Mi vagyunk a sebeink, a komplexusaink, a félelmeink és a csalódásaink is, amiket akarva-akaratlanul, lassan ölő méregként belecsepegtetünk a kapcsolatainkba. Egy BDSM alakpú kapcsolatban, ahol az érzelmek amúgy is felfokozott állapotban, maguk csiszolatlan, társadalmi normák behatásaitól mentes formáiban vannak jelen, ez a destruktív hatásmechanizmus gyorsabb.
Ezért bálványozzuk a másikat. Ezért teremtünk meg egy másvilági képzetet egy rideg, keménykezű domináns, és egy lelkét vesztett, tárgyként használható szubmisszív képében, annak reményében, hogy az majd rezisztens, teljes mértékben ellenálló lesz a lassan adagolt lelki mérgezésre. Az arra aggatott jelzők és topozok által az adott egyén unter- vagy übermensch kategóriába kerül. Olyan lénnyé válik, aki egy másik szférába emelkedett, vagy csúszott le, ami által mentessé válik az emberi világ emocionális nyavajáitól.
Azonban a nap végén nem marad más, csak a magunknak épített bálványok. Ők pedig figyelnek.