A földi pokol nem más, mint a változásra várni. Nekem, pedig tendenciám, amin igyekszem sokat faragni. Nem igazán tudom, hogy merre van az arra.

Régebben szeretettem a kávézós találkozásokat. Nem szeretem a randi, randevú szavakat, mert kéretlenül is, de elvárásokat támaszt mindkét fél számára. Egy kikötésem van. Az első találkozáskor nincsen szex. Lehet maradiság, de nekem senki sem csábító, hanem tud magáról három mondatot elmondani magáról az ungabunga előtt. Meg amúgy is le akarok szokni a kávéról. Az a fránya szív-és érrendszeri egészség megköveteli, na.


Továbbá a kávézók meg általában zsúfolt helyek. Utálom a zsúfolt helyeket, de meg van az a bájuk, hogy egy első találkozáskor kevesebb lehet a necces dolog, mint egy eldugott zugban. Tudjátok, hogy mindig fennáll az eshetősége annak, hogy a lány akivel beszélgetsz az nem is 25, hanem 55, és nem is bölcsész, hanem egy pocakos délszláv rumcsempész. Jobb az ilyet hamar kiszűrni.

Amúgy sem szeretem elhúzni a chatelős ismerkedést hosszú ideig. Ha három nap alatt nem jutunk el a találkozásig, akkor annak beszélgetésnek nincsen értelme. Régebben elég szarul esett, hogy én akarom, de a másik nem. Vacak érzés látni, hogy elmúlik a lelkesedés. Persze az a fránya adatlap. A beszélgetőpartner elképzelt valamilyennek, ideálokat állított fel, aminek nem felelek meg. Ez az egész ilyen hit or miss. Talál, süllyed, vagy nem. Nem egymást keressük. Legalább egymás idejét ne pazaroljuk.