Napokig gondolkodtam rajta, hogy mit is kéne írni a netflixen futó Nail Gaimen-féle Sandman adaptációról. Nail Gaiman mindig jó. A kedvencem tőle az Amerikai istenek.

Amúgy meg ez a neve egy teának, amit ott szolgálnak fel, ahol ebédelni szoktam. Jó hely. Vietnámiak üzemeltetik. Gyakran gondolkodom rajtuk, hogy ide menekültek a mi kommunizmusunkba a saját kommunizmusukból. Akkor szar igazán cseberből-vederbe esni, miközben elhiszed, hogy kihúztad magadat a gödörből. Az élet ilyen. Fanyar, rafinált mivoltával elhiteti, hogy célba értél miközben még el sem indultál igazán, de legalább a pirított tésztájuk nagyon finom. 😄😍

Apám hiányában rendes apakép nélkül nőttem fel. Kicsezettül nehezen viszonyulok magamhoz, de a világhoz meg még nehezebben.
A mai napig nem is tudok mit kezdeni férfiak társaságával. Legyen szó tárgyalásokról, vagy arról, hogy borbélyhoz menjek. 🤯 Kimaradtak belőlem azok a rituális normák, mint a kézfogás. Nem jön bennem automatikusan. Még a barátaim körében sem. Nekem elég egy sima „szia” is.

Szar ez így. Kitaláltam, hogy rendbe rakom ezt magamban. Nem adom fel, ha beledöglök akkor sem. Szeretni szeretnék, de csak a gyűlölet jut. Imádnám ha máshogy lenne. Itt vagyok egy bdsm oldalon, hogy birtokba vegyek, és engem is birtokba vegyenek. Oldani a bennem levő sötétet. 🫣 Nosza! Jöhet a sokkterápia. ⚡️ Uccu neki heteróként leszopni egy faszt. Na, az majd megváltoztat bennem valamit. Reméltem, hogy a férfiasság szimbóluma, mint fallikus objektum, ragyogó fényként kivilágítja azt amit nem tudtam, vagy rosszul tudtam. Reméltem, hogy ez kicsit közelebb vezet magamhoz, de nem. Lófasz sem változott. 😒

Megkérdőjelezem a saját valóságomat. Tudjátok, mint az öntudatra ébredt cowboyrobotok a Westworldben, akik rájöttek, hogy az emberek csak megbasszák és megölik őket hobbiból. 👾
Ki vagyok? Ki lehetek? Itt állok az ismeretlen kapujában. Furcsa érzések vannak bennem. Először az elutasítás, a rémület keserű ízét érzem a számban, ami lassan – miközen közeledek a ponthoz, ahonnan nincs visszatérés -, elkezd feloldódni az elfogadás negédes mivoltává.

A komfortzóna nagyon kényelmes tud lenni. Introvertált vagyok, nekem ne mesélje senki, hogy a legegyszerűbb nem tenni. Közben a lelkemet lassan felfalja a tenni való vágyódás. Kurvára ambivalens és idegőrlő ez.

Reggel van. Üveges, élettelen szemekkel állok a zuhanyzóban. Hagyom, hogy a víz a lelkem mélyéig átmosson. Gyakran azt érzem, hogy ebben az elkurvult világban az én lelkem a legmocskosabb, csak azért mert akarok, vágyok. Máskor meg élvezem a kéjes mocsokban való dagonyázást. Kurva nagy lózung, hogy nincsen jó vagy rossz döntés, csak döntés van. Szeretem ezt prédikálni, de élni már nehezebb vele. 😇👿
Kábultan figyelem ahogyan a zuhanykabin üvegfalán folyik le a víz. Sebesen csorog lefelé úgy, mint a Mátrix méregzöld kódja.
Felnézek kicsit a plafon fele, elillanok a gőzzel együtt a semmibe, majd kényszerűen fogadom el, hogy a saját valóságunk rabjai vagyunk.
Nem látom a tükörképemet a tükörben. Túl ködös a kép. Elhúzta a függönyt az álmok istene, Morfeusz. A nagy böhöm Lawrence Fishburne, vagy a törékeny Tom Sturridge. Lehet választani. Mindegy is, mind a kettő jól mutatja be azt, ami, miszerint a valóság az csupán, amit elhiszel belőle. 🙃