Ma ismét be kellett feküdnöm az MRI gépbe. Van valami csodaszép bája egy ilyen szerkezetnek. Micsoda páratlan intellektus kellett hozzá, hogy valaki kitalálja azt, hogy miként lehet radioaktív sugárzás nélkül belenézni az emberi testbe.

Sokallod a pénzt az oktatásra? Nézz egy ilyen gépre. Kevesled? Akkor is! Frissen fakadt hitbuzgó vallásosságodat dekázó kisfiúk kvantitatív mérőszámként való használatában, és télen is melegített gyeptéglás futball stadionok keresztmetszetében éled meg két Tóth Gabi koncert között? Nagyszerű! Akkor is nézz egy ilyen gépre. Egy ilyenben feküdve, miközben az agyadat fényképezi a mágnesesség, közelebb leled magadhoz Istent, mint bármikor máskor. Mantráztam benne a létező legmélyebb Om-ot egymásután többször. Már majdnem elaludtam, annyira békés volt a helyzet. Tudjátok ez az az érzés, amikor egy leszel az univerzummal. Mint abban a kísérletben pár éve, amikor Buddhista szerzetesek agyműködését vizsgálták, akik úgy feküdtek MRI gépbe, hogy meditáltak.
Itt van róla cikk, akit érdekel.
Hazafele az MRI-ről felszállt a villamosra egy lány. A ruha, amiben volt. leírhatatlan királykék színű. Egyszerre elegáns és modern. Garantáltan mindenki megnézi.

Minden tini AirPods-zal mászkál. Tudjátok, ezek azok a drága vezeték nélküli fülesek, amiknek rendszerint elveszik az egyik fele valahol. WC-ben, utcán, lefolyóban, bárhol. Múlandó darabok. Ezek néznek úgy ki, mint amiknek levágták a drótját. Na, a legjobb, amit láttam, az ilyen mágneses drót, amire rá lehet ezeket rakni, akkor nem vesznek el. Ekkor úgy néznek ki, mint azok, amiknek drótjuk van. Azt érzem, hogy néha újra fel akarjuk találni a kereket és kocka lesz belőle.