Lassan itt a karácsony. Pár napja leesett az első hó. Illetve csak ilyen latyakos vacak, havas eső esett. Semmi hideg, csak ez a langyos szar. Kinyírtuk a telet. Felnőtt egy generáció, akik már csak a médiában láttak havat. Mi még, ott a vad kilencvenes években gyerekként, mi még hógolyóztunk meg szánkóztunk. Ez sem jön vissza többet.

A mai horoszkópom azt mondja, hogy a Mars domináns helyzete arra kényszerít, hogy mélyreható válaszokat keressek az életemben. Oké.
Munkát kéne keresnem. Itt van ez az évbégi holtidő, amikor egyik cég sem keres. A leállásban nincs előre, se hátra. Megőrjít az egyhelyben topogás.

Ahogy a ruháinkat, úgy az embereket is ki tudjuk nőni magunk mellől. Régóta gondolkodom azon, hogy mikor, mióta vált az életemnek a meghatározó érzésévé a lecserélhetőség érzése. Van egy barátom, akivel 20+ éve ismerjük egymást. Volt itt jó és rossz, lent és fent egyaránt közösen. Havonta csináltunk valamit együtt. Gyerekként ez a az éjszakába nyúló LAN partikat jelentette, majd felnőttebbként pedig ehhez kapcsolódott a sörözés művészete.
Aztán jött a korona. Amíg én majdnem belepusztultam a betegségbe, addig ő meg bezárkózott. Munka, munka, munka, pc gaming. Ennyi elég. Azóta évente talán ha kétszer találkozunk. A karantén rádöbbentette őt is, engem is, hogy jól megvagyunk egymás nélkül. Volt egy másik barátom. Lány. A kettőnk közötti viszony eléggé abúzív volt. Akkor fogtam fel, hogy mennyire értékes Ő számomra, amikor már nem volt a közelemben. Elmartam magam mellől. Pedig csak ragaszkodni akartam. Sokáig nem tudtam, hogy a folyogatás és az ölelés között nagyon vékony a határ.

A Tinder és a többi közösségi szemétdomb korában gyökeret vert a lecserélhetőség érzése. Ha végtelen mennyiségű egyedből válogathatsz, szükségtelen komolyan foglalkozni bárkivel is. “Ha nem tetszik valaki, skippeld…” – mondja ott a hüvelygombás reklámban a csaj. Egy sötét, és baromira lelketlen jövő kapujában állunk, ahol semmit sem számít a közösen eltöltött idő. Mindig van új, mindig van másik.

2012-ben vettem az első Macbookomat az egyetemre. Az Apple kereskedés, ahol vettem nyitási akciót hirdetett. Odamentem nyitásra, ahol a tömeg – állat módjára, egymást taposta agyon a leakciózott számítógépekért. Majd, miután bejutottunk egy öltönyös fazon a legnagyobb pökhendiséggel közölte, hogy Ő azért van itt, mert évenként cseréli az almás küyüit. Megkérdeztem, hogy miért. Ő azt válaszolta, hogy csak, mert így kell. Értem, szóval, ha pénzed van, legalább azt érzed, hogy szeretnek valamiért.