Emlékeztek még a Windows XP ikonikus, zöld lankás háttérképére? A kép helyszíne valós. Nem manipulált, nem is vacakul összebütykölt illúzió. A felvételt a kaliforniai Sonoma megyében a National Geographic fényképésze, Charles O’Rear készítette 1996-ban, miközben a barátnőjével kirándult. O’Rear a képet stock fotóként áruba bocsájtotta 1998-ban, amit digitalizáltak és az így került a Microsoft birtokába. A redmondi óriásvállalat adta neki a Bliss – Áhitat címet, ami, ha jól emlékszem Lanka néven futott a magyar változatban.

Gyerekkorom meghatározó eleme volt ez a háttérkép. Lankadatlanul ez köszönt vissza rám mindenhonnan. Irodákban, iskolában, mindenhol, boldog-boldogtalan Windows XP-t használt. Kivéve én. Irigy is voltam borzalmasan az egész világra.

A 2000-es évek eleje az igazi vadnyugat volt. Nem volt gyors internet, amiről mindent is azonnal, hanem évek alatt a kalóz lemezek körforgásával jutott el mindenkihez minden tartalom.

Életem első PC-jét, 2001-ben kaptam. Egész pontosan szeptember 7.-én. Az volt az a nap, amikor az életemben minden megváltozott. Anyukám két hatalmas dobozzal állított haza munka után. Az egyikben a számítógép volt, a másikban a monitor. (Tudjátok, régen a monitoroknak ilyen nagy seggük volt, benne lapult a katódsugárcső. Több, mint 5 kiló is lehetett egy ilyen vacak.) Elég súlyos darabok voltak, szóval igazi erőemelőnek kellett lenni ahhoz, hogy a számítógépet költöztetni lehessen A pontból B pontba. Nem volt nagysebességű internet meg hasonlók, ha egymással, együtt akartunk játszani, akkor háztól-házig kellett a gépeket cipelni.  Az élmény része volt a logisztikai küzdelem: a haverok gépeit összerakni egy szobában, kábeleket elrendezni, hálózati kapcsolatot létesíteni. Több idő ment el a baszakodással, mint a játékkal. Persze jól tudtuk, hogy ez is a rituálé része volt. Valódi parti volt a LAN party.

Az első számítógépemen még nem XP futott gyárilag, hanem Windows 98. Használt itt még valaki 98-at? Netán 95-öt? 3.1-et, vagy DOS-t? Nézem itt ezeket a szemkifolyatós látvánnyal bíró Windows 11-es laptopokat. A rendszer ikonográfiája, a színhasználata, az egész felhasználói felületi cakompakk kiégeti az agyamat. Baromira irritáló. Nem vagyok én ehhez hozzászokva. Másféle puritánságon nőttem fel. Eszembe jut, hogy mennyi minden változott, de közben menni minden nem. Számítógép előtt szószátyár, kifelé tekintgető, örökké mosolygóskisgyerek voltam. Utána, meg befelé forduló kocka.

Érdekes felismerések ezek. Gyakran belegondolok, hogy az én generációm tagjai az utolsók, akik még kint, játszótereken, a szabadban játszottak. Az utánunk jövőknek meg van a Fortnite. Mi még hógolyóztunk, meg szánkóztunk. Persze az is kellett hozzá, hogy legyen hó a télen, amiből mostanság nem sok van, de utólag belegondolva örülök, hogy megélhettem, és nem egy szobában kuksoltam végig, amíg havazott. Most már nem havazik. Valami nem jön vissza többet.

Az évek alatt különös kapcsolatom alakult ki ezekkel az eszközökkel, szinte már szimbiózis. A mai napig én szerelem, javítom, építem a számítógépemet. Sőt az évek alatt a család minden eszközének sorsa rám hárult. A rokonaim hozzám fordulnak, ha valami nem működik. Rám ragadt a családban a tech support szerep, mert én értek hozzá. Értek mindenhez is, ami pittyeg, villog, zúg. Uhum, persze. Baromi szomorú vagyok, mert csak azért keresnek, hogy segítsek mert ez lefagyott, az nem indul. Francba már.

A számítógép megváltoztatta az életemet. Álmodtam vele egy világot, ami jobb volt, néha, mint a valóság. Iskolai bántalmazás, családi bizonytalanság, problémák halmaza elől menedék volt számomra. Persze nem tudtuk, nem tudtam, nem mondta senki…vagy ha mondta is valaki, nem érdekelt senkit, hogy milyen ártalmasak ezek a testre meg a lélekre hosszútávon. Tizenévesen senkit sem érdekel a hosszútáv.